Légrádi Gergely Éppen annyi című novelláskötetét augusztus 28-án mutatták be a budapesti Katona József Színházban. A szerzőt és Tóth Ramóna Mirtillt, a kötet szerkesztőjét Szabó T. Anna kérdezte a műről, a bemutatót Elek Ferenc felolvasásai egészítették ki.
Felvezetésként Légrádi Gergely és Szabó T. Anna felolvasták a címadó novellát, majd a szerző elmondta, a kötet szövegei két év alatt keletkeztek és értek össze kész kompozícióvá. Szabó T. kiemelte a novellák nyitottságát és zeneiségét, amelyek szerinte Légrádi korábbi műveinek is jellegzetes motívumai, majd megkérte Tóth Ramóna Mirtillt, meséljen a kötet Áfra János által írt fülszövegéről. A szerkesztő megemlítette, a közös munka folyamán ő maga is írt a műről, azzal a szándékkal, hogy segítsen azt működő egésszé összeállítani, és az általa megfogalmazott gondolatok számos ponton megegyeztek Áfra felvetéseivel. Ez szerinte jól rávilágít az irodalmi élmény közösségi szerepére, és arra, hogyan képes egy mű a különböző helyzetekben létező egyénekben ugyanazokat a képeket és reflexiókat előhívni.
A szövegek további szervező elemeiként Szabó T. a gyöngédséget és a líraiságot nevezte meg,
és először ő olvasta fel a címadó novellában megjelenő Átváltozás című Pilinszky-verset, majd Elek Ferenc A bináris kód című kötetzáró szöveget. Utóbbi azt kérdőjelezi meg, hogy egy mindent definiálni képes matematikai nyelv miért nem tudja helyettesíteni az irodalmi megszólalásmódot, amikor az sokszor addig küszködik a világ leírásával, amíg a „szavai elfogynak” és eszköztelenné válik.
Ezzel kapcsolatban Légrádi elmondta, ahogy már korábban, ebben a kötetében is uralkodó elgondolásként szerepel a szavak korlátoltsága, amennyiben azok képtelenek a bennünk jelenlévő valóság pontos kifejezésére. Mindig akad, ami kimondatlan marad, el lesz hallgatva. Hozzátette, sokat töprengett azon, hogy
a más médiumban alkotók vagy az egzakt tudománnyal foglalkozók számára jobb megértés nyílik-e a világ dekódolására,
valamint azon, hogy az előbbiek egy ősibb és egyetemesebb jelrendszerből meríthetnek az őket körülvevő valóság láttatására. A médiumok közti átfedések és a velük való játék, illetve az idő kimerevítésére tett próbálkozás segítette őt egy olyan leíró nyelv megtalálásában, amely képes az autentikus közlésre. Annak a kérdése, hogy a különböző művészeti formanyelvek hogyan lépnek párbeszédbe egymással, a kötetben is szerepet kap, például a Zsoldos Dávid zongoraművész és zenetörténész által összeállított, a rövidprózákhoz ajánlott zenék jegyzéke által. Szabó T. kérésére a közönség soraiból Zsoldos elmondta, miként valósult meg ennek az ötlete. Továbbá kiemelte, kifejezetten kísérletező, rövid zongoradarabokat keresett, amelyeket aztán egyéni asszociációi szerint állított párhuzamba a szövegekkel.
Ezt követően Elek felolvasta Az anya című novellát, amelyben egy várandós nő számára egy orvosi rutinvizsgálat során derül ki, hogy magzatának nincsen szívhangja. Ehhez kapcsolódóan Szabó T. arról kérdezte a szerzőt, miként képes egyensúlyozni az empátia és az érzékenység, illetve az egzakt leírás között.
Légrádi elmondta, saját magára elsősorban mint apára, majd mint gondolkodó, figyelő emberre tekint,
és az identitásának utóbbi része az, amely, ha olyasvalamivel találkozik, amire nem tudja a választ, akkor annak formát akar adni, alkotni kezd. Az írást olyan helyzetgyakorlatként látja, amely során hitelesen próbál meg egyszerre minden általa ábrázolt alak lenni. Az érzékenységre reflektálva a kötet Jón Kalman Stefánssontól kölcsönzött mottóját idézte, és kifejtette,
szerinte az élet elviselhető pillanatairól nem gondolkodunk, nem definiáljuk, hanem megéljük őket,
csak akkor akarunk megragadni és kezdünk mélyebben megérteni valamit, amikor hiánnyal és feszültséggel találkozunk.
Ezek után Az apa című szöveg hangzott el, amely egy hiányos, apró részletekből összeállított apafigurát és apa-fiú viszonyt mutat be. Erről Szabó T. elmondta, neki az tetszik a novellában, hogy a narrátor a generációk közötti beszédpozíció megteremtésével oldja fel az apja által hagyott hiányt, ezzel teret adva a reménynek és a feloldozásnak. Az érzelmek megjelenítésével kapcsolatban
Légrádi felhozta a szentimentalizmus problémáját, amelyet az érzelmesség didaktikával való találkozásaként jellemzett,
és amelytől elmondása szerint ő maga ódzkodik. Helyette a történeteiben igyekszik mindig az autentikus átélésre törekedni. Ebben a ritmika segíti, amelynek nélkülözhetetlen része a szünet, a feszültséget generáló elhallgatás. A zeneiséget illetően Szabó T. hangsúlyozta,
amellett, hogy a szöveg szintjén jelen van, a ritmus szemantikai szempontból is központi motívuma számos írásnak.
Ezt illetően arra volt kíváncsi, hogy ezek a vizualitás és az akusztika szintjein milyen módon és sorrendben követik egymást az írónál. Légrádi kifejtette, először mindig képekként csapódnak le benne a később írásos formába illesztett jelenetek, de csak a hangos felolvasás során válik valóban észlelhetővé és megmunkálhatóvá számára egy szövegtest.
Majd elhangzott a kötet utolsó novellája is, amelyben egy erkélyen cigarettázó alak perspektívájából mutatkozik meg apró mozzanataiban egy nő és egy fiú közti utcai konfrontáció, amelyről végül kiderül, hogy egy sérült gyermek és az őt megnyugtatni próbáló anya vívódása. Szabót T. az elbeszélést úgy jellemezte, mint amely egyszerre tartalmazza a film és a zene formanyelvét, majd arra volt kíváncsi, a szövegek belső lüktetése milyen módon jön létre, mennyiben spontán és mennyiben a szerkesztő felelős érte. Továbbá kiemelte a módot, ahogyan
az elbeszélői szemszög hirtelen vált a külső megfigyelő és a magával ragadó, érzékeny átélés között,
mintha a szerző „halálugrásszerűen” beleengedné magát, ebben az esetben az anya karakterébe. Légrádi részletezte, elsősorban olyan képeket keresett a kötethez, amelyek belefértek az általa elképzelt időintervallumba és ritmikába, illetve amelyeken keresztül képes volt érzékeltetni a megannyi eltérő valóságpercepciót és látásmódot. Úgy gondolja, felelősségünk, hogy megállunk-e azoknál a helyzeteknél, amikor valami váratlannal, idegennel találkozunk, és engedjük-e azoknak, hogy dolgozzanak bennünk, majd valami többé, mondanivalóvá álljanak össze.
Ezenkívül Szabó T. megemlítette a metafizikai tér, illetve az isteni minőség jelentőségét a műben, amely után Légrádi leszögezte,
annak ellenére, hogy nem szakértő a vallásfilozófia és a teológia ágazataiban, nagyfokú vonzalmat érez a bibliai történetek iránt,
és kíváncsi rá, hogy szemlélőként az általa kimerevített képekként jellemzett kinyilatkoztatások mögött milyen érzelmeket és emberi viszonyokat lehet felfedezni. Hangsúlyozta, ezek a szimbólumok a mai napig a köztudat részei, és szükségünk van a folyamatos újraértelmezésükre.
Végezetül Szabó T. Tóthot kérdezte a szerkesztői munka hátteréről, mire a szerkesztő a korábbi közös munkára hivatkozva elárulta, hogy míg a regényeknél teljes fejezetek és szólamok átírására volt szükség, addig
itt alapvetően a szerző egy kész koncepcióval állt elő,
ahol inkább a szövegek kötetben elfoglalt helyének megtalálását, ciklusba szervezését érezte feladatának. A bemutató lezárásaként Légrádi köszönetet mondott a hallgatóságnak, valamint mindazoknak, akik segítettek a kötet és az esemény megvalósításában, majd lelkesen fogadta a művet dedikáltatni kívánókat.
Légrádi Gergely Éppen annyi című kötetének bemutatója, Budapest, Katona József Színház, 2025. augusztus 28.
A képeket Szollár Zsófi készítette.
